GasztroRandi – nyugi, a főzés csak ürügy!

Tegnap megtartottuk az első GasztroRandit a Szatyorbolt lelkes csapatának közreműködésével. Kemény munka volt, sok-sok előkészülettel, de nagyon jól sikerült.

Valamit elöljáróban el kell árulnom: a főzés csak ürügy! A célunk az volt, hogy egy abszolút feszengés- és stresszmentes, szórakoztató és jó hangulatú délutánt hozzunk össze Nektek, és büszkén jelentjük, ez – figyelembe véve, hogy a társaság majd egy órával tovább maradt az asztalnál a hivatalos zárás után – sikerült!

Voltak finom italok, levendulás rosé fröccs, forralt bor, bio almalé (természetesen 100%-os), szendvicskrémek, grissini és süti is, a hangsúly azonban mégiscsak a társaságon volt.

gasztro1

… és a süti még nincs is a képen!

Kulisszatitok: a Szatyorbolt vezetője, Kármán Erika és én is mindketten trénerek vagyunk, így pontosan tudjuk, hogy egymásnak teljesen ismeretlen embereknél a lazaság megtartásával, ugyanakkor jól megtervezett feladatokkal lehet csak elérni, hogy hamar feloldódjanak, és  egy óra múlva úgy érezzék, mintha már régóta ismernék egymást. Az oldott, vidám hangulat nemcsak a résztvevők számára, de a trénernek is nagy élmény. Mert mégis, ki akarna egy feszengős randi rendezvényen résztvenni? Persze hogy Ti nem, de mi sem!

(Feladatokon kívüli) terítőrajzok

(Feladatokon kívüli) terítőrajzok – jó volt a hangulat

A Szatyorbolt különleges helyszíne ezt csak segíti, hiszen nem egy művi konyhában vagyunk, hanem egy otthonos helyen, amelyet a környezettudatos életmód és vásárlás iránti civil lelkesedés hozott létre. Az ételek sem bonyolultak, épp azért, hogy a feloldódást segítsék a munkálatok, a figyelmet ugyanakkor ne vigyék el a beszélgetésről.

A csapat részéről büszkék vagyunk erre az új programra, és szeretettel várunk benneteket a februári alkalmon!

Zollai Erika a Szatyorbolt részéről és Randi Andi a FiftiFiftitől

Zollai Erika a Szatyorbolt részéről és Randi Andi a FiftiFiftitől – kissé elmosódva de annál lelkesebben 🙂

Köszönjük Szatyorbolt a GasztroRandi megtervezésében és kivitelezésében nyújtott segítséget!


Author: Randi Andi

Share This Post On